A franciaországi elnökválasztás utáni napokban Pierre Manent a Le Figaro-nak adott interjút. Véleményét egyetlen jelölt vagy politikus sem érezhette dicséretnek.
Pierre Manent értékelése szerint a második fordulóban a leköszönő és újra induló elnöknek nem kellett vereségtől tartania; a vele szemben álló, a populizmusra építő kihívónak viszont nem volt esélye a győzelemre. Azonban előbbi nem egy sajátos politikai nézőpontot vagy ideológiát képviselt, csupán egyes módosabb és képzettebb rétegeket. E rétegeket az ingatlan tulajdonjoga és hozama, valamint a jobb iskolázottság különíti el a nép többi részétől. Ellentmondásos módon azonban ez a szélesebb értelemben vett elit, amely a javak jelentős részének tulajdonosa, tétlenül nézte a francia nemzeti értékek amortizálódását, az ipar leépítését, a közoktatás színvonalának tartós visszaesését.
Manent szerint Marine Le Pen az erőtlen tiltakozást képviselte Macron erőtlen vezetésével szemben. Ez a tiltakozás persze növelte a rá adott szavazatok számát, de Franciaországban a szélsőjobb nem esélyes a kormányzásra, és a társadalmi elfogadottsága sem javult. Hiába állítja magáról egy-egy átalakuló szélsőjobboldali tömörülés, hogy ő kimondja, amit mások nem mernek, ez önmagában kevés a kollektív célok eléréséhez.
Manent szerint a francia köztársaság mint politikai test erőtlenné vált, és a jelenlegi rendszer valójában inkább liberális etatizmus mintsem valódi köztársaság. A társadalom tagjai készakarva távolítják el maguktól a politikát mint kollektív önrendelkezést, és a mindenki jogait biztosító intézményekre akarják bízni életük vezetését.
Manent szerint napjainkban a politikai közösséget érintően háromféle vélemény osztja meg Franciaországot. A vezető réteg elfogadja és igazságosnak tartja azt, hogy a jog többé nem nemzeti, hanem európai vagy nemzetközi kérdés. A populista oldal ezzel szemben a francia nemzet újjáéledését sürgeti, ez a gondolat azonban a szétfoszlott nemzeti élet miatt semmilyen lábon nem áll. Ténylegesen politikai célja a harmadik oldalnak van, Jean-Luc Mélanchon törekvései révén, aki új francia népet hirdetett meg a muzulmán populáció, a radikálisan progresszív csoportok és a szélsőbaloldali tradíció egyesítésével. A harmadik oldal tehát nem depolitizált, bár Franciaország igencsak rosszul járna e program megvalósulásával – Manent ezt rögtön leszögezi.
Mit kellene akkor tenni? Nehéz válaszolni, hiszen az elnökválasztás eredményével a liberális etatizmus a saját útján megy tovább. Egy szebb és több kollektív értéket hordozó korszak iránti nosztalgia sem segíthet a mostani állapoton. Manent szerint az egyetlen esély talán a vezető rétegek és a populizmus felé forduló néptömegek közötti szembenállás felszámolása lenne, annak felismerése, hogy a köztársaság erőtlenné válásának, depolitizálódásának mindenki vesztese.
Azt is mondhatjuk, hogy Manent valójában nem a választási eredményt értékeli, hanem beigazolódni látja azt, amit a választások előtt is gondolt. A kép, amelyet felvázol, a morálisan erőtlenné váló Franciaország képe, amelyben az „európai” szó demagóg töltelékelemmé válik, főképp a frissen újraválasztott elnök megszólalásaiban. A tét Manent szerint a két második fordulós jelölt között nem a „mit kellene tenni az országért” gondolat volt, hanem a „hogyan lehet szavazókat szerezni” módszer. Az elitre támaszkodás célravezetőbb volt e téren, mint a populizmus. Ez azonban a gondolkodó szemében csupán választási győzelem, és nem megoldás.
Kérdés persze, hogy Manent szavaitól hogyan érzik magukat francia vagy Franciaországban élő olvasói. Helyes diagnózisnak látják-e, megfontolandó intelemnek, vagy esetleg elmennek mellette, mondván, ezzel a helyzettel most már együtt kell élni? Hogyan érezhetik magukat nem francia vagy nem Franciaországban élő olvasói? Analóg helyzetre persze keletebbre, kisebb országban, más történeti és társadalmi háttérrel nehéz volna ráismerni. De jobb kedvre nem derítenek bennünket sem meglátásai.
Pierre Manent: Classe dirigeante et peuple ”populiste” doivent sortir de leur mépris réciproque, Le Figaro, 2022. április 26.
Kovács Eszter
tudományos segédmunkatárs, NKE EJKK Politika- és Államelméleti Kutatóintézet
A kép forrása: Wikihmong