A totalitarizmus lélektana

A belga pszichológus legújabb könyvében napjaink társadalmaiban egyre inkább megtapasztalható totalitárius tendenciákról és ezek lehetséges ellenszereiről fejti ki nézeteit.

Mattias Desmet (1976) a tömegképződés elméletének vezető szakértője a COVID-19 világjárvánnyal kapcsolatban, a klinikai pszichológia professzora a Genti Egyetem Pszichológiai és Neveléstudományi Karán, akinek számos tanulmánya jelent meg rangos tudományos folyóiratokban. A totalitarizmus pszichológiája című frissen megjelent könyvében a tudomány mindenhatóságába és az emberi társadalom kizárólag racionális alapokon álló megszervezhetőségébe vetett hit gyakorlati következményeit veszi vizsgálat alá, érdekes és elgondolkodtató tudományközi értelmezését nyújtva a szociálpszichológia és a politikatudomány határterületén tapasztalható komplex jelenséghalmaznak.

A könyv három részből áll, az első a tudomány lélektani hatásait, a második a tömegképződés és a totalitarizmus összefüggéseit, az utolsó rész pedig a mechanisztikus világszemlélet meghaladásának lehetőségeit tárgyalja.

Desmet szerint az utóbbi évtizedek során a magánélethez való jog növekvő korlátozása, valamint az uralkodó narratívától eltérő nézetek egyre nagyobb mértékű elnyomása egyre inkább kezd párhuzamokat mutatni a 20. századi nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák Arendt által leírt totalitárius törekvéseivel. A lopakodó új totalitarizmust azonban már nem Sztálinhoz vagy Hitlerhez hasonló karizmatikus „népvezérek”, hanem unalmas bürokraták és technokraták irányítják.

Desmet a politikai jelenségeket a pszichológus nézőpontjából közelíti meg, és ez az interdiszciplináris megközelítési mód adja totalitarizmus-értelmezésének újszerűségét, amely fontos tanulságokkal szolgálhat nem csak a politikatudomány művelői, hanem a nyitott gondolkodásra képes nagyközönség számára is. A szerző a totalitarizmus eredetét a tömegképződés lélektani jelenségére vezeti vissza, és álláspontja szerint egyedül ennek a folyamatnak az alapos vizsgálatával válhat érthetővé a „totalitarizált” népesség irracionális viselkedési mintázata, amely az önérdek szolidaritásból való eltúlzott mértékű feláldozásával, az ellenkező véleményekkel szembeni mély elutasítással, valamint az áltudományos indoktrináció és propaganda iránti túlzott fogékonysággal írható le. A tömegképződés Desmet szerint lényegét tekintve egyfajta csoporthipnózis, amely leépíti az egyének etikai öntudatát és megfosztja őket a kritikus gondolkodás képességétől. Ez a romboló folyamat észrevétlenül megy végbe, a populációk gyanútlanul esnek áldozatául. Meglepő, de nem teljesen alaptalan megállapítása szerint az emberek többsége észre se venné az átmenetet a totalitárius berendezkedés felé. A munka-, koncentrációs-, és haláltáborok, amelyekre a totalitarizmus említésekor általában gondolunk, csak egy hosszú folyamat borzalmas végső stádiumának tekinthetők.

A szerző szerint a tudományhoz való viszonyulásban is tetten érhetők a totalitarizmus jelei. Már Arendt felfigyelt arra, hogy a számszerűsített statisztikai „tudományos fikcióban” vakon hívők teljesen elutasítják a tapasztalati tényeket, ha azok nincsenek összhangban a meggyőződésükkel. A totalitárius berendezkedés ideális alattvalója Arendt szerint nem a meggyőződéses náci vagy kommunista, hanem az olyan ember, aki számára nem létezik különbség tény és fikció, valamint igaz és hamis között. Desmet a COVID-19 világjárványra adott reakciót is ebben az értelmezési keretben helyezi el. Álláspontja szerint ez jól illeszkedett a félelem különböző tárgyaira (terrorizmus, klímaválság, vírusok) adott egyre kétségbeesettebb és önpusztítóbb társadalmi válaszok sorába. Ahányszor csak megjelenik egy újabb félelmet kiváltó jelenség, a társadalmat uraló gondolkodásmód szerint csakis egyfajta válasz és védekezés lehetséges, a kontroll fokozása. Teljességgel figyelmen kívül hagyják az emberi lélek azon tulajdonságát, hogy az csak a kontroll bizonyos mértékét képes tolerálni. A túlzott kontroll félelmet vált ki, és a félelem a kontroll fokozódásához vezet, így a társadalom végül áldozatul fog esni a totalitarizmushoz vezető ördögi körnek, amely extrém mértékű kormányzati kontrollban nyilvánul meg, végeredménye pedig az emberi lények lelki és testi integritásának radikális felszámolása lesz. Desmet megállapítása szerint a társadalomban eluralkodó félelem és a lelki egyensúly hiánya önmagában véve probléma, és nem redukálható pusztán a vírustól, vagy bármi más dologtól való félelemre. A probléma okát a társadalmat működtető nagyelbeszélés, az embert puszta biológiai organizmusra redukáló mechanisztikus tudomány nem kielégítő voltában véli felismerni. Ez a narratíva, amely figyelmen kívül hagyja az emberi létezés lélektani, szimbolikus, és etikai dimenzióit, pusztító hatást gyakorol az emberi kapcsolatokra, atomizált egyénekké változtatja az emberi lényeket, akik a totalitárius állam elsődleges építőanyagát képezik.

A totalitarizmus ezen érvelés alapján nem véletlenszerűen jött létre, hanem a mechanisztikus gondolkodás és az emberi ész mindenhatóságába vetett hit logikus következménye, amely levezethető a felvilágosodás hagyományából. Desmet nézete szerint napjaink társadalmi válsága világnézetünk tektonikai alapjainak megrendülésével magyarázható, azzal a pillanattal, amikor egy régi ideológia még egyszer, utoljára erőre kap, összeomlása előtt. A jelenlegi társadalmi problémák megoldására a régi ideológián alapuló kísérletek csak még rosszabbá teszik a helyzetet, mivel ugyanaz a gondolkodásmód, amely előidézte a problémákat, bizonyosan nem lesz képes megoldani azokat. A félelmekre és a bizonytalanságra a szerző szerint nem a technológiai kontroll fokozása a megoldás, hanem a világról és az emberről alkotott új felfogás, amely elvezethet identitásunk új megalapozásához, megfogalmazhatja a másokkal való együttélés új alapelveit és lehetővé teheti az igazság kimondását, ahogy azt a bevezető zárásában is hangsúlyozza.

Desmet könyve több elgondolkodtató megállapítást tartalmaz a tudomány lényegével és feladatával kapcsolatban. Az első részben a tudományt a nyitott gondolkodás képességével kapcsolja össze, ami a felvilágosodás korai szakaszára vezethető vissza. Az emberi ész mindenhatóságába vetett hit eluralkodása előtt még a megfigyelt tárggyal kapcsolatos előítéletek felfüggesztése, és a lehető legtágabb gondolati és eszmei sokszínűségre, sejtésekre és hipotézisekre való nyitottság jellemezte a felvilágosult tudomány kezdeti időszakát, amikor még erénynek számított a kétely és a bizonytalanság felvállalása. Desmet a szólásszabadságot a tudomány területén is kiemelkedő fontosságúnak tartja, utalva a Voltaire-nek tulajdonított mondásra az ellenkező nézetek hangoztatása melletti kiállásról.

Szintén fontos tanulsága a könyvnek, hogy felhívja a figyelmet a számok különleges pszichológiai hatására. A számokkal operáló statisztikák, táblázatok és grafikonok sok ember számára az objektivitás illúzióját keltik, mintha tényeken alapuló megkérdőjelezhetetlen igazságot hordoznának. Ez azért csak illúzió, mert ugyanazokkal az adatokkal más szempontok szerinti elrendezéssel egészen eltérő narratívákat is alá lehet támasztani, és ami megcáfolhatatlan ténynek tűnik, valójában összeállítói törekvéseinek eszköze csupán. Desmet mindezt konkrét, elgondolkodtató példákkal is alátámasztja.

Politikaelméleti szempontból Desmet különösen fontos következtetéseket von le Solomon Asch szociálpszichológiai kísérlete kapcsán. Asch nem sokkal a második világháború után annak vizsgálatára tett kísérletet, hogy a nácizmus és a sztálinizmus abszurd ideológiái hogyan tudtak ekkora hatást gyakorolni a tömegekre. A kísérlet során az alanyoknak azt kellett megállapítaniuk, hogy négy, egy sorban elhelyezkedő, függőleges vonal közül melyik kettő egyforma hosszúságú. A nyolc főből álló csoportokban azonban az első hét beépített ember volt, akiknek Asch azt a feladatot adta, hogy mindegyikük ugyanazt a helytelen megoldást mondja be. A nyolcadik, a tényleges kísérleti alany ezt követően az eseteknek csak 25 százalékában adott helyes választ. A kísérlet után a kísérleti alanyok többsége azt mondta, hogy tudta ugyan a helyes választ, de nem mert szembe menni a csoporttal. Mások a csoportnyomás hatására elkezdtek kételkedni a saját ítélőképességük helyességében, és így igaznak fogadták el a csoport abszurd ítéletét. Desmet szerint ez a három csoport mindig jelen van a tömegképződésnél: a totalitarizált csoport, akik valóban elhiszik a narratívát; azok, akik nem hiszik el, de nem mernek szembe menni az uralkodó narratívával; és végül azok, akik kimaradnak a tömegképződésből, és ezt fel is merik vállalni.

A szerző véleménye szerint a tömegképződés politikaelméleti szempontból is releváns legnagyobb veszélye az eltérő véleményekkel szembeni radikális intolerancia, és a tekintélyelvűség felerősödése. A tömegek számára a másként gondolkodók antiszociális elemek, akik megtagadják a tömegképződés eredményeként létrejött szolidaritást. Érveiket gondolkodás nélkül érzelmi alapon elutasítják, mert fenyegetve érzik saját fiktív biztonságukat. A tömeg meg van győződve a saját etikai és morális felsőbbrendűségéről, és mindenkire ellenségként és árulóként tekint, aki ellenvéleményt mer megfogalmazni. Pusztán a kétely hangoztatása elegendő lehet a közösségből való kizáráshoz.

Desmet a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos uralkodó narratívákhoz való viszonyulásban is ezt a szociálpszichológiai folyamatot véli felfedezni. A fősodratú média globálisan összehangolt módon egyoldalúan tudósított a koronavírus-krízisről, teljesen elhallgattatva bármiféle kritikát az intézkedések észszerűségével és tudományos megalapozottságával kapcsolatban. Desmet szerint mindez nem valamiféle titkos összeesküvés eredménye, hanem implicit tömegnyomásra történt, és leginkább öncenzúrán alapult. Végső soron a tudomány mindenhatóságába vetett hitre vezethető vissza, amely az embert is egy mechanikus módon javítható gépnek tekinti, és célja egy mesterségesen létrehozott utópikus paradicsom megvalósítása. Ez pedig szükségképpen egy totalitárius technokrácia irányába mutat, ahol a privát szféra teljesen eltűnik, és az emberi test biológiai folyamatai is beépített eszközökön keresztül állandó ellenőrzés és manipuláció tárgyát képezik. Mindez nyilvánvalóan csak az etikai és morális megfontolások és a legalapvetőbb egyetemes emberi jogok eltörlése árán lehetne megvalósítható.

A lezárás a tudomány gyökereihez való visszatérés szükségességét hangsúlyozza. Desmet álláspontja szerint a tudomány végpontja nem a tökéletes tudás, hanem a szokratikus alázat. A tudományos vizsgálódás végpontján ugyanis szükségképpen elérkezünk egy olyan ponthoz, amely a logika és a racionalitás eszközeivel már nem értelmezhető. Az igazán nagy elmék valóban el is jutottak erre a pontra, és erről különböző módon be is számoltak. Einstein a világegyetem mindenütt jelenlévő megfoghatatlan misztériumáról beszélt, Niels Bohr felismerte, hogy a költészet jobban képes megragadni a valóságot, mint a logika, Max Planck pedig arról írt, hogy az anyag létezését megelőzi egy mindenható intelligens elme létezése, és a valláshoz hasonlóan a tudomány se nélkülözheti az Istenbe vetett hitet. Hasonló következtetésre jutott a világegyetem megoldhatatlan misztériumával kapcsolatban többek között Heisenberg, Schrödinger, de Broglie és Pauli is. A tudománynak el kellene kerülnie a mechanisztikus ideológia mindenhatóságába vetett hit csapdáját, tisztában kellene lennie azzal, hogy a dolgok lényege pusztán racionális módon nem megismerhető, és a valóság nem redukálható egy tisztán mechanisztikus keretrendszerre, ami valójában a dolgok lényegének az elvesztéséhez vezet, ahogy azt napjaink társadalmában megtapasztalhatjuk, ahol tömeges problémává vált az élet értelmetlenségének érzete, az állandó szorongás és félelem, valamint a halál tabusítása.

Desmet könyve aktuális és elgondolkodtató interdiszciplináris értelmezését nyújtja az emberi társadalomszerveződés ezredforduló után felerősödött globális méretű válságának, melyet elsősorban kognitív tényezőkre vezet vissza. Megállapítása szerint az emberiség világértelmezése paradigmaváltás előtt áll. A most még egyeduralkodónak tűnő mechanisztikus világkép szükségszerűen az emberi szabadság minimumát is felszámoló totalitarizmushoz vezet, azonban a lét transzcendens dimenzióihoz való visszatérés, az irracionális gondolkodás térnyerését megakadályozni képtelen racionális logika kizárólagosságába vetett hit feladása elvezethet egy egymás jogait és emberi méltóságát kölcsönösen tiszteletben tartó szabad individuumokból álló, fenntartható társadalom megvalósulásához.

 

Mattias Desmet: The Psychology of Totalitarianism, Chelsea Green Publishing, White River Junction (VT) ‒ London (UK), 2022.

 

 

Tóth Kálmán

 

tudományos munkatárs, NKE EJKK Politika- és Államelméleti Kutatóintézet

 

A kép forrása: Youtube


Címkék: recenzió