A Noam Chomsky−Marv Waterstone szerzőpáros idén megjelent könyve a kapitalizmus következményeit veszi számba, kifejtve nézeteiket a jelenleg meghatározó világrend válságával és a lehetséges alternatívákkal kapcsolatban.
Míg Chomsky neve értelmiségi körökben hazánkban is ismerősen cseng főként nyelvtudományi munkássága (generatív grammatika) kapcsán, és elkötelezett baloldali politikai gondolkodása is közismert, Waterstone neve már csak kevesek számára mond valamit. Ő az Arizonai Egyetem professzor emeritusa, akinek kutatási területe a földrajz és az összehasonlító kultúratudományok, a társadalmi igazságosság és haladás kérdéskörét vizsgálta a 20. század első felében aktív olasz marxista gondolkodó, Antonio Gramsci hegemóniával és közvélekedéssel kapcsolatos fogalmai mentén.
A könyv előszavának éles felütésszerű kezdése nem sok kétséget hagyhat az olvasóban a szerzők kapitalizmushoz való viszonyulásával kapcsolatban: megállapításuk szerint a véget nem érő forró és hideg háborúk, környezeti katasztrófák, a globális vagyoni és jövedelmi viszonyok eloszlása terén tapasztalható minden korábbinál kirívóbb egyenlőtlenség egyértelmű jelei a kapitalizmus rendszerszintű válságának, amelyet az elitek által adott egyre inkább autoriter válaszok és az általuk alkalmazott megosztó retorika csak súlyosbítanak. A könyv az Arizonai Egyetemen az utóbbi három évben a szerzők által közösen tartott kurzus anyagán alapul, amelyben megkísérelték az előbb említett széles körben tapasztalható válságjelenségek rendszerszintű okait feltárni, valamint a megoldás felé vezető politikai összefogás és hatékony fellépés szükségességét felmutatni. A könyv fő célkitűzését abban határozzák meg, hogy problematizálják az uralkodó társadalomszerveződési modell társadalmi, politikai, gazdasági, és kulturális vonatkozásait, továbbá rámutassanak az ebből a társadalomszerveződési módból fakadó elméleti, történelmi és gyakorlati összefüggésekre, amelyek mindebből következnek. Ezen felül pedig további lépésként azon látszólag különálló problémák rendszerszintű összefüggéseire mutatnak rá, amelyek érvként szolgálhatnak az igazságosabb társadalom megteremtését célul tűző különféle szervezetek és mozgalmak összefogásához és együttműködéséhez.
Valamennyi fejezet két egységből áll. Az első Waterstone, a második Chomsky előadását tartalmazza a vizsgált problémakörrel kapcsolatban. Az első fejezet a közvélekedést meghatározó uralmi struktúrák működési módját próbálja feltárni. A második fejezet a nyugati világban jelenleg uralkodó, a szerzők által kapitalista realizmusként meghatározott közvélekedés jellemzőit veszi vizsgálat alá. A harmadik fejezet a kapitalizmus és a militarizmus sokrétű és bonyolult összefüggésére világít rá. A negyedik fejezet a kapitalista gazdasági modell természeti környezetre gyakorolt hatásával foglalkozik. Az ötödik fejezet a neoliberalizmus, a globalizáció és a financializáció fogalmával leírható jelenségek értelmezését kísérli meg. A hatodik fejezet az ellenállás és a válasz problémáját járja körül, a hetedik fejezet a társadalmi változásról szól. A könyv záró része pedig egészen aktuális témára reflektál: a kapitalizmus és a Covid-19 járvány összefüggéseinek elemzésére tesz kísérletet.
Ezek alapján elég jól körülhatárolható képet kaphatunk a szerzők világnézetéről, így a továbbiakban csak néhány érdekes vagy problematikus megállapítást emelnék ki.
Waterstone Gramsci hegemónia-koncepciójából, és annak modern értelmezéseiből kiindulva tekinti át a tömegmédia kulcsszerepét az uralkodó közvélekedés kialakításában és formálásában. Chomsky a vizsgált koncepciót David Hume azon megállapítására vezeti vissza, amely szerint az erő mindig a kormányzottak oldalán van, hiszen ők alkotják a többséget, és a hatalom birtokosai az adott államberendezkedés despotikus vagy szabad és széleskörű tömegtámogatást élvező jellegétől függetlenül csak véleményekkel támaszthatják alá uralmukat, tehát valamennyi uralmi forma végső soron véleményekre van alapozva. Chomsky gyakorlati példákon keresztül szemlélteti, hogy a szabad és demokratikus Egyesült Államokban a mainstream media következetesen elhallgatja, illetve kedvező színben igyekszik feltüntetni a demokrata és republikánus kormányzatok által egyaránt más országok belügyeibe történő erőszakos és antidemokratikus beavatkozásokat, amit a közép-amerikai menekülthullám legfontosabb kiváltóokaként azonosít. Hume-ból és Adam Smith-ből kiindulva azonosítja a kortárs libertariánus ideológia alapelvét, amely az emberi természetre hivatkozva az egyén teljes cselekvési szabadságát és akaratuk másokra való rákényszerítését jelenti. Chomsky szerint ezt a James Buchanan által nyíltan ki is mondott alapelvet a klasszikus liberalizmus alapító atyái bizonyosan patologikusnak tartanák és elutasítanák, pedig az ő munkásságuk alapozta meg az idáig vezető utat.
Chomsky szintén nagyon aktuális és releváns kérdést tesz fel azzal kapcsolatban, hogy kik határozzák meg a társadalom számára kívánatos célokat és értékeket, milyen tényezők befolyásolják a demokratikus országok vezetőinek döntéseit, és mindebben hogyan jelenik meg a felelősség és a közérdek. Adam Smith szerint a 18. századi Angliában a kereskedők és iparosok érdeke volt meghatározó, Chomsky szerint manapság már óriásvállalatok, multinacionális tőkestruktúrák és pénzügyi szervezetek, valamint a gazdasági hatalom más központjai bírnak ezen a téren döntő befolyással, amely az ideológia területén is megalapozást nyert a demokrácia 20. századi értelmezéseiben. A hatalom birtokosai szerint a döntés joga az elitek kezében kell legyen, és a tömegeket megfelelő propagandával hatékonyan rá lehet venni, hogy saját érdekeik ellen szavazzanak a demokratikus választásokon.
A szerzők a kapitalista gazdasági−társadalmi modell kritikájánál Marx műveiből indulnak ki, a szovjet típusú rendszerekhez azonban kritikusan viszonyulnak, és inkább a Bakunyin-féle anarchizmushoz közel álló nézeteket vallanak. Waterstone szerint a „létező kapitalizmus” lehetséges alternatívája nem az autoriter állam által irányított tervgazdálkodás, amely a „létező szocializmus” országaira volt jellemző, és Kína, Kuba, Vietnam és Észak-Korea esetében napjainkban is működik. Ez a létező szocializmus ráadásul valójában az államkapitalizmus egy fajtájának tekinthető. Waterstone szerint a „létező kapitalizmus” alternatívája valójában a termelők, a munkások által irányított, a munkahelyek demokratizálásán alapuló modell, ahol a dolgozókat is bevonják a termeléssel kapcsolatos döntéshozatalba. Waterstone szerint ha olyanok hozhatnák meg a termeléssel kapcsolatos döntéseket, akik maguk is jelen vannak a termelési folyamatoknál és aktív résztvevői azoknak, a környezeti hatásokhoz is másképpen állnának hozzá. Chomsky hosszasan ecseteli a globális környzetszennyezés és az emberi tevékenység által okozott klímaváltozás egész emberi civilizációt veszélyeztető negatív hatásait, különösen veszélyesnek tartva a rendkívül szennyező rétegrepesztési technológiával kinyert amerikai palaolaj és -gáz felhasználásának politikai eszközökkel történő terjesztését.
Az imperializmus különféle történelmi változatainak bemutatása után Waterstone az Egyesült Államok jelenkori külpolitikai törekvéseinek hátterét világítja meg. William Blumra hivatkozva elvitatja az amerikai katonai intervenciók bármiféle morális alapját, azokat kizárólag az amerikai nagytőke érdekeire vezeti vissza. Kitér a különféle imperialista katonai beavatkozások áldozatainak számára is, pesszimista számítások szerint a II. világháború vége óta 37 országban kb. 20 millióan estek áldozatul amerikai katonák fegyvereinek. Az Egyesült Államok területén kívüli amerikai katonai jelenlét minden korábbi hatalomét messze felülhaladja. A roppant költségek mellett ezek a bázisok Waterstone szerint nem növelik az adott régió biztonságát, hanem épp ellenkezőleg, kiprovokálják a terrorista támadásokat. A fokozott fegyverkezést a hatalom birtokosai a rivális hatalmakkal szembeni egyre agresszívebb retorikával, és a lakosságnak a „veszélyes másiktól” való állandó félelemben tartásával próbálják igazolni. Chomsky a demokrácia működésével kapcsolatos kritikából indul ki, amely szerint valójában az önmagukat indoktrináló elitek a tömegeket kizárják a döntéshozatalból, az irányított közvélekedésen keresztül irányítva azokat. Chomsky a demokrácia terjesztését és az emberi jogok védelmében történő beavatkozást is hasonló színben tűnteti fel. Érdekes módon egyfajta „orwelli fordulatot” lát abban, hogy 1947-ben a Department of War új neve Department of Defense lett. Az Egyesült Államok történelmében alig volt olyan év, amikor ne állt volna valakikkel háborúban. Chomsky egyértelműen az Egyesült Államokat teszi felelőssé azért az egyházüldözésért is, amely Közép- és Dél-Amerikában az ún. felszabadítási teológia híveit sújtotta.
A szerzők szerint a kapitalizmus egyik legsúlyosabb árnyoldala az anyagi javak minden korábbinál egyenlőtlenebb eloszlása: a világ nyolc leggazdagabb embere akkora vagyonnal rendelkezik, mint a föld teljes lakosságának szegényebbik fele együttvéve. Szintén aggasztó jelenség a finánctőke eltávolodása a termelő tőkétől, a neoliberális szabályozások a 2008-as válság tanulságai ellenére továbbra is lehetővé teszik, hogy a pénzügyi spekulációval el lehessen érni. Waterstone egészen a kapitalizmus fenntarthatóságának megkérdőjelezéséig elmegy, és Rosa Luxemburgot idézve két lehetőséget lát a jövőre nézve, a szocializmust, vagy pedig a barbárságba való visszasüllyedést.
Chomsky a menekültkérdéssel kapcsolatban Európára is kitér. Szerinte a Trumppal szövetséges „populisták” valójában messze eltúlozzák a „menekültek” számát és saját hatalmuk fenntartása érdekében démonizálják és dehumanizálják a más etnokulturális hátterű embereket. Chomsky állítása szerint egész Európában Svájcban a legmagasabb a menekültek aránya (1%), és a populisták riogatásával szemben semmiféle közbiztonsági problémát nem okoznak. Az Egyesült Államok történelmével kapcsolatosban is meglehetősen merész állításokat fogalmaz meg. Chomsky szerint ugyanis az amerikai függetlenségi háború legfontosabb kiváltó okai abban rejlettek, hogy az angolok megtiltották az Appalache-hegységtől nyugatra fekvő területek birtokba vételét, meghagyva azokat az őslakóknak, valamint a rabszolgaságot is el akarták törölni az angol telepesek által lakott észak-amerikai gyarmatokon.
Chomsky szerint a régi világrend összeomlófélben van, egyre nagyobb ellenállást vált ki, az új világrend azonban még nem született meg, bizonyos pozitív jeleket a különféle zöldmozgalmak erősödésében vél felfedezni, a változást véleménye szerint egy megújított dolgozói érdek-képviseleti mozgalomra lehetne alapozni. A kapitalizmus lehetséges alternatíváját a dolgozók szabad együttműködésén alapuló szövetkezeti formában látja, amit a klasszikus liberalizmus olyan kiemelkedő képviselőinek gondolataival támaszt alá, mint John Locke, Adam Smith és John Stuart Mill.
A szerzők nézete szerint a világjárvány rávilágított a kapitalista rendszer hibáira és brutalitására, de az okozott válság mellett egyúttal lehetőséget is jelent. A pandémiát értelmező narratívák feletti kontrollért vívott küzdelem tétje szerintük a változtatás esélye, és ez a tömegek cselekvési hajlandóságán múlik.
A könyv lapjain meglehetősen sajátos világkép bontakozik ki, a szerzők tulajdonképpen minden eddig megvalósult gazdasági és politikai modellhez erős kritikával viszonyulnak, azonban a „kapitalista közvélekedéssel” szemben felvázolt alternatívájuk elnagyoltnak és homályosnak tűnik, bár a kapitalizmus jelenleg uralkodó neoliberális paradigmájával szemben megfogalmazott kritikájuk valós problémákra hívja fel a figyelmet.
Noam Chomsky and Marv Waterstone: Consequences of Capitalism. Manufacturing Discontent and Resistance, Penguin Books, 2021.
Tóth Kálmán
A kép forrása: Amazon