RECENZIÓ ‒ Bár Teleki Domokos A spanyolok Mexicóba című színdarabja nyomtatásban magyarul sem régen jelent meg, francia fordítása révén a nyugati eszmetörténeti kutatások forrásai közé került.
Teleki Domokos A spanyolok Mexicóba című szomorújátékát adta ki idén francia nyelven két kutatónő, Egyed Emese és Pascale Pellerin. A színdarab fordítását részletes bevezető előzi meg, rövid bibliográfia és néhány illusztráció kíséri. A Teleki-család rövid életű tagja, Teleki Domokos (1773–1798) színjátéka több mint két évszázadon keresztül kéziratban maradt. Nyomtatásban 2019-ben jelent meg Erdélyben, a szöveget Egyed Emese rendezte sajtó alá, és az Erdélyi Múzeum Egyesület adta ki. Ezt követte négy éven belül a francia fordítás a két kutatónő közreműködésében.
Bár sokáig kéziratos forrás maradt, A spanyolok Mexicóba mégsem volt ismeretlenül eltemetett szöveg. Pontos keletkezési idejét nem ismerjük, de kéziratban több példány is megtalálható belőle Erdély különféle könyvtáraiban, Teleki Sámuel pedig gondosan ügyelt arra, hogy fiatalon elhunyt fia művei fennmaradjanak. Teleki Domokos e tragédián kívül egy négy részből álló útleírás szerzője is volt, amelyet halála után apja meg is jelentetett.
Teleki Domokos, aki a tragédia kéziratán az “ifjú gróf” megjelöléssel pontosítja szerzőségét, valószínűleg meg akarta jelentetni a színjáték szövegét. Azonban már a helyi cenzúra javításai után elállt e szándékától, bizonyára azért, mert a cenzori módosítások lényegében formálták volna át a szöveg üzenetét még a birodalmi cenzor vizsgálata előtt.
Miért lehet érdekes a francia olvasóközönség, elsősorban kutatók számára egy olyan magyar színjáték, amelyet nem játszottak, és szűk körön kívül nem is olvastak? Mint arra a szöveg kiadója és fordítója rámutatnak, a francia nyelvű gyarmatosítás-ellenes, rabszolgaság-ellenes források magyar adaptációja sok esetben a nemzeti, függetlenségi mozgalmakat táplálták a magyar haladó értelmiség körében. Ennek ellenére a kelet-közép-európai régió 18. századi félgyarmati helyzete szinte ismeretlen a francia kutatásban, kivéve azon keveseket, akik kifejezetten Magyarország vagy a szomszédos országok történelmével foglalkoznak. A francia fordítás éppen erre az ismeretlen szempontra hívhatja fel a figyelmet.
A tragédia fontos eleme a Katolikus Egyház kritikája, amely két földrajzilag távol eső jelenség egymásra vetítése kritikai célzattal: az Újvilágot elnyomással keresztény hitre térítő, katolizáló spanyolok elítélése a színdarabban közvetve a Habsburg uralkodóház hegemóniáját bírálja.
A népes Teleki-család tagjai között még magyarként sem könnyű eligazodni, így fontos a szerző életének bemutatása. Teleki Domokos a tudományokat művelő és pártoló Teleki Sámuel kancellár (1739–1822) fia és az útleíró Teleki József (1738–1796) unokaöccse volt (aki azonban nem azonos Bethlen Kata második férje Teleki Józseffel). A család komoly elvárásokkal volt Domokos felé, terveiket azonban korai halála meghiúsította.
A Bevezetés elmagyarázza az összetett geopolitikai helyzetet, Erdély kormányzását a Habsburg Birodalmon belül, bemutatja a régió vallási és etnikai sokféleségét. Szóba kerül a színjátszás helyzete is, amely az adott korban iskoladrámaként és vándorszínházként volt jelen Erdélyben, még nem jelentek meg a nemzeti műfajok, bár a színjátszásnak már akadt értő közönsége. A Bevezetés kitér arra, hogy a kálvinista Teleki-család tagjai magas tisztségeket vállaltak a Habsburg Birodalom hatalma alá került Erdélyben, ami toleráns és kompromisszumokra kész hozzáállást követelt meg tőlük. A család erős protestáns kötődése a vallási tolerancia szorgalmazásához vezetett ebben a helyzetben.
A frissen megjelent fordítás kapcsán a nyugat-európai közönség számára elsősorban a szöveg európai eszmetörténeti beágyazottsága érdekes. Teleki Domokos számos forrásból meríthetett: családja könyvtárában latin, francia, német és spanyol nyelvű kiadványok is voltak az Újvilág meghódításáról, az azték vezérek és Cortés összeütközéséről. A szűk körben terjedő erdélyi kézirat kapcsán divatos témáról, mint például a “nemes vadember”, nem beszélhetünk. A színdarab nem is erre, hanem a szereplők ellentmondásaira, az erő és gyengeség, az igazságosság és a hatalmi szenvedély szembeállítására épít. Teleki színdarabja mégis egy áramlat keleti mezsgyéjén született: a témával rokonítható például Graun Montezuma című operája, amelyhez II. Frigyes írt franciául librettót.
Jelen ismertetésben nem térek ki sem az összetett cselekmény részleteire, sem fordítási kérdésekre. A színdarab bonyodalmai a foglyok kivégzéséhez vezetnek, és azzal a szerző által képviselt, bár az egyik szereplő szájából elhangzó konklúzióval zárulnak, hogy a kereszténység valódi szellemiségét megtagadó gyarmatosító keresztényekre vétkeik és bűneik miatt fog emlékezni az utókor.
A kiadvány fő értéke nem annak a kérdésnek a felvetése, hogy Teleki Domokos színdarabja napjainkban mennyire olvasható vagy vihető színre. Mai olvasói minden bizonnyal kizárólag irodalomtörténészek, színre vinni pedig valószínűleg csak kuriózumként lehetne. Azonban a fordítás Franciaországban az erdélyi történelem egyik fontos szegmensét, a felvilágosult protestáns gondolkodók szerepét ismerteti meg. Rávilágít továbbá arra, hogy a 18. század utolsó harmadának magyar gondolkodói milyen aktivitást fejtettek ki a nyugati gyarmatosítás-kritika megismerésében és megismertetésében, és hogyan alkalmazták ezt kelet-közép-európai kontextusban.
Kovács Eszter
tudományos segédmunkatárs
NKE EJKK Politika- és Államelméleti Kutatóintézet