FORRÁS - Egy újonnan feltárt kéziratos forrás szükségessé teheti a Bethlen-kori politikai irodalom és az ún. kuruc vagy magyar függetlenségi hagyomány egészének átértékelését.
Lórántffy Mihály udvari papjáról, Szepsi Laczkó Mátéról (1576‒1633), túl azon, hogy kéziratban hátrahagyott egy latin-magyar krónikát, nem sokat tudni. A Krónika (valójában: Observationes Rerum Memorabilium. Emlékezetre való dolgoknak rövid megjedzési) egyetlen 1857-ben megjelent, cenzúrázott és csonka kiadása (1) mindeddig megakadályozta, hogy e felső-magyarországi protestáns közép értelmiséginek a sajátos világképét megismerjük. Egy nemrégiben, kéziratos másolatból előkerült röpirat azonban újra rávilágított arra a sokszor disszonáns, de egyben nagyon markáns alapszólamra, amely a protestáns magyar történeti tudatot és kulturális identitást alapvetően meghatározhatta a 17. században és Szepsi Laczkó krónikájának is (pontosabban: megfigyeléseinek – Observationes) a fő rendező elvét adja. Jelesül az az összeesküvés-elmélet, mely szerint a bécsi udvar és különösen jezsuita tanácsadóinak mindenkori, elsődleges törekvése volt, hogy az egykori Magyar Királyság területét folyamatos háborúkkal addig gyötörjék és pusztítsák, hogy lakossága elfogyjon és végleg gyarmati sorba süllyedve soha többé ne erősödhessen meg.
Az OSZK Kézirattárában Quart. Hung. 411 jelzet alatti kézirat a kurucok kancellárjának is nevezett Négyesi Szepesi Pál (†1685) különféle másolatainak gyűjteményét takarja, amelyek között több más, politikai jellegű szöveg között bújik meg egy latin nyelvű röpirat, amelyet Szepesi, saját megjegyzése szerint, 1671-ben, erdélyi bujdosása idején, Teleki Mihály sorostélyi kastélyában másolt le. Első olvasásra is egyértelmű volt azonban, hogy a szöveg valamikor 1622 és 1629 között keletkezhetett, ugyanis a szerző külön területként ír benne a nikolsburgi békében Bethlen Gábornak élethosszig átengedett hét felső-magyarországi vármegyéről. További vizsgálat révén ennél pontosabb datálás, sőt a szerző beazonosítása is lehetővé vált.
A szöveg teljes címe: Responsio ad quaestionem dilemmaticam a populis Europaeis nationi Hungaricae propositam azaz Válasz az európai népek által a magyar nemzetnek feltett dilemmatikus kérdésre. Hogy mi is ez a dilemma, arra rögtön az első sorokból választ kapunk:
Azt kérdezik mai napság az európai népek a magyar nemzettől, melyik oldalra akar állni: kelet török császáréra vagy nyugat római császáréra? Fogós kérdésnek tűnik, kibogozhatatlan és feloldhatatlan csomónak, amelyet a magyar nemzet, ahogyan ő maga is gondolja, semmiképpen nem tud feloldani anélkül, hogy végső pusztulásra ne jusson.
Ebből a felütésből is sejthető, de a szöveg áttanulmányozása után már egyértelmű, hogy a röpiratunk egy ténylegesen létezett (egyelőre lappangó), a Responsio szerzője által a szövegben végig hol Nodus dilemmaticusnak, hol Quaestiónak, hol egyszerűen Dilemmának nevezett, magyarokat és Bethlent támadó pamfletre készült válasz. A kézirat vagy nyomtatvány híján nem tudjuk, hogy ez a magyarellenes szöveg mekkora terjedelmű és milyen színvonalú lehetett; ugyanígy azt sem, hogy kéziratban vagy nyomtatásban terjesztették-e. A Responsióról azonban általában kijelenthető, hogy rendkívül igénytelen latinsággal, ám tapinthatóan nagy rössel és dérrel-dúrral írt, tehát feltehetően hirtelen indulat szülte válasz-szöveg, ami éppen hirtelensége miatt megejtő őszinteséggel tárja fel nyilvánvalóan Bethlen-párti, protestáns magyar alsó-közép értelmiségi szerzőjének a nemzettel, hazával és európaisággal kapcsolatos gondolatvilágát.
Hogy e szerző ténylegesen Szepsi Laczkó lehetett, már az Observationes 1857-es kiadásával mutatott, kizárólagos szövegegyezések alapján is valószínűsíteni lehetett. Ezek nyomán aztán az eredeti, Marosvásárhelyen megmaradt kéziratot is áttanulmányoztuk, így pedig már egyértelműen kijelenthető, hogy bár a röpiratunknak a Szepesi-féle másolaton kívül jelenleg nem ismert másik példánya, szerzője azonban ugyanaz az ember, aki az Observationes rerum memorabiliumot is papírra vetette. A Responsio végén felsorolt történelmi sérelmeket ugyanis mind megtaláljuk Szepsi Laczkó Obervationesében is, olyan explicit formában azonban, hogy azokat a szöveget 1857-ben kiadó gróf Mikó Imre tudatosan mellőzte, így jelenleg csupán a kéziratban tanulmányozhatóak.
E példáknál is fontosabb azonban, sőt, a datálásban is segít egy a Responsio befejező részében emlegetett titkos bécsi tanácskozás. Ezen (állítólag) a spanyol udvar megbízottja a magyar kérdés megoldására azt vetette fel: negyven évre negyvenezer spanyol zsoldost kellene küldeni Felső-Magyarországra, hogy a magyar nemzet végleg elfogyjon. E „titkos tanács” valójában megint egy olyan irat, amelyet Mikó a Krónika kiadásából teljes egészében kihagyott, az alábbi indoklással: itt még van 1624-ről egy terjedelmes okmány, melyet azonban nem láttam közölhetőnek. (2) Az Observationes marosvásárhelyi kéziratának végén, az 518–527 oldalakon valóban egy terjedelmes „okmányt” találunk latinul és magyarul, 1624-es datálással és az alábbi, Mikó 1857-ben hozott döntését teljes mértékben érthetővé tevő címmel:
Minémű akarattal legyen az Pápista német nemzet és egyéb pápista nemzetségek az Magyar nemzethez, mint szintén az mi eleinkhez és atyáinkhoz: ím ez derekas Bécsben ellenünk végezet Tanácsból (melyet Fejedelmünknek jó akarói titkon megküldenek anno 1624) minden igaz keresztyén Magyar megesmerheti. Ezt az ellenünk való végezést penig ő maga az Fejedelem publicálá és ki adá, hogy meg irattassék, mindenek értsék és tudjanak magokról és maradékjokról gondot viselni. (3)
A latin szöveg után Szepsi Laczkó a szöveg magyar fordítását is közli, az alábbi címmel:
Hogy az kik Deák nyelvet nem értönek ez szörnyű veszedelmes végezést meg értsék és az egész Magyar nemzet mind nagy mind kicsiny tudgya és tudván s értvén magokról tudgyanak gondot viselni vigyázni és őrizkedni, ezokáért Magyar nyelvre igazán így fordíttatott és ennyit tészen. Bécs várasában az Magyar nemzet eltörlésére végeztetett tanács anno 1624 esztendőben nyilatkoztatott ki és az Erdélyi fejedelemnek az Magyar nemzetnek egy jó akarójától meg köldetett. (4)
Csavar a történetben, hogy a latin szöveg, amelyet Szepsi állítása szerint Bethlen Gábor nyomtatásban is terjesztett, 1828-ban az Archiv für Geschichte, Statistik, Literatur und Kunst hasábjain kommentár nélkül szintén közlésre került, ám a modern kutatás annyira nacionalistának és idegennek tartotta a 17. századtól, hogy megkérdőjelezte eredetiségét. (5) Ez az újabb adat tehát, túl azon, hogy a röpiratunk datálását is pontosítja, a Bethlen-kori politikai irodalom és az ún. kuruc vagy magyar függetlenségi hagyomány egészének is az átértékelésére késztet. Szepsi Laczkó Máté pedig e hagyománynak egyik fontos és még feldolgozandó szerzője kell, hogy legyen.
A Responsióban végigvonuló gondolat tehát – az udvar, a jezsuiták/pápisták állandóan titkos ármányt forralnak a magyar nemzet kiirtására – az Observationesnek is központi gondolata, bár ez a kiadáson pont nem látszik. Sőt, mivel az 1624-es Senatus consultum és magyar fordítása a marosvásárhelyi kézirat utolsó darabja, még az sem zárható ki, hogy a Responsio is eredetileg ugyanennek a kézirategyüttesnek volt a része. Akár így történt, akár egy másik kötet volt a Szepesi által 1671-ben lemásolt röpirat forrása, az őrzési helye mindkettőnek ugyanott lehetett, az 1671-ben még Sorostélyon található Teleki-könyvtárban.
Összegezve tehát a fent leírtakat, a Szepesi másolatában megmaradt Bethlen-kori röpiratról biztonsággal kijelenthetjük, hogy 1625/26 körül keletkezett, a szerzője legnagyobb valószínűséggel Szepsi Laczkó Máté, akinek gyűjteményes fel- és megjegyzései, „megfigyelései” (Observationes) még további, a Mikó-féle kiadásból kihagyott politikai témájú röpiratokat tartalmaznak. A Responsióban és az Observationesban egyaránt megfigyelhető, a mai great replacement-elméletekre emlékeztető paranoid német- és katolikus-ellenesség egy mostanáig figyelmen kívül hagyott, de mindenképpen további kutatásokra érdemes sajátosságát jelenti a korszak politikai gondolkodásának. E paranoid eszmerendszer általános kiváltó okaként a hosszú török háború pusztításait és traumáit, illetve a művelődés lehanyatlását egyaránt valószínűsíthetjük.(6) Bizonyos azonban, hogy Szepsi Laczkó nem volt egyedül a véleményével. Bethlen Gábor végrendeletében ugyanezt a gondolatot látjuk felbukkanni:
De mihelyt a német nemzet mellé állának, micsoda jutalommal fizete, szájunkban az íze. Azzal tudniilik, mellyel régen kívánta és mesterkedett benne, hogy nemzetünket elfogyathassa, kegyetlen halálnak nemével megölesse, országunkat a földdel egyenessé tégye, vagy éppen elpusztíthassa […]. Ki meri azt mondani nemzetünk közül, hogy Erdély országát idegen nemzettel meg nem töltötték volna? Hol volna az isteni tisztelet? Hol volna a magyar nemzet? És hol volna szabadsága?(7)
Petneházi Gábor
tudományos főmunkatárs
NKE EJKK Politika- és Államelméleti Kutatóintézet
A dokumentum teljes átirata és a kapcsolódó kísérőtanulmány:
Petneházi Gábor, Responsio ad questionem dilemmaticam. Szepsi Laczkó Máté ismeretlen röpirata. Lymbus Magyarságtudományi Forrásközlemények (2023), 103‒130.
Készült az OTKA K 143251 azonosítószámú projekt keretében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, az NKFI Hivatal által kibocsátott Támogatói Okirat alapján.
Lábjegyzetek:
(1) Erdélyi történelmi adatok, III, kiad. Mikó Imre, Kolozsvár, 1–246.
(2) Erdélyi történelmi adatok, III, 246.
(3) Marosvásárhely, Teleki Téka, Ms 33, p. 518.
(4) Marosvásárhely, Teleki Téka, Ms 33, p. 522–527.
(5) Zur Geschichte des Siebenbürger Fürsten Gabriel Bethlen. Abstimmung des spanischen Botschafters in Wien über den Krieg wider Gabriel Bethlen. In: Archiv für Geschichte, Statistik, Literatur und Kunst, 19. (1828) 117. sz. 619–620. Vö. Almási Gábor: Bethlen Gábor a reformkorban: egy történelemhamisítás nyomában. In: Művészet és mesterség. Tisztelgő kötet R. Várkonyi Ágnes emlékére, szerk. Horn Ildikó et alii, Budapest, 2016, 625–642; Uő: Faking the national spirit: spurious historical documents in the service of the Hungarian national movement in the ealy nineteenth century. In: Hungarian Historical Review, 5. (2016) 2. sz. 225–249.
(6) Vö. Péter Katalin: Aranykor és romlás a szellemi műveltség állapotaiban, In: Uő: Papok és nemesek. Magyar művelődéstörténeti tanulmányok a reformációval kezdődő másfél évszázadból, Budapest, 1995, 77–97.
(7) Magyar gondolkodók 17. század, szerk. Tarnóc Márton, Budapest, 1979, 104–119; 108.
Illusztráció: Jacques Callot: Les Grandes Misères de la guerre (1633)